AHOGY AZT AZ APÁM ELKÉPZELTE >> KRITIKÁK

„Képes lehet-e bármilyen előadás, élőművészeti akció, intuitív improvizáció ma visszahódítani számunkra ezt az egyszerre elemi szintű, szükséges és megtisztító erejű tapasztalati tartalmat?(…) A HODWORKS új előadása voltaképpen ezt a kérdést járja körül egy olyan aktív environment kialakításával, amely pszichoszexualitás, test és idő, ill. tér, jelenlét és csend, valamint a „Go naked for a sign” („Meztelenedj le egy jelre”) hakim bey-i tudatalatti üzenetének és a hangok világának a modellezése. Azaz egy élő tér megalkotása mindennemű didaxis nélkül, az intenzív, tehát átélt megtapasztalás által. „

Privát recenzió az Ahogy azt az apám elképzelte c. darabról, Sőrés Zsolt, 2012. május 6.

„Hód Adrienn legújabb, Molnár Csabával és Marco Torrice-vel közös koreográfiája a tánc határaira kérdez rá, miközben szétdúlja annak megszokott kereteit: a fekete függönyökkel és padlóval határolt teret, a köznapi világból zenével és sötéttel kiszakított illúzióbarlangot.”

„A határral való foglalkozás kicsi, de konceptuálisan gazdag mozgásteret jelöl ki, amely játékos iróniával és meditatív szomorúsággal telítődik.”

„A darab nem könnyű, ami pusztán annyit jelent, hogy ehhez a fajta konceptualitáshoz nem valószínű, hogy tömegek fognak kapcsolódni. Ám az alkotói gondolat szempontjából ez irreleváns. Annál is inkább, mivel érzékeny, elmélyült munkát látunk, és négy tehetséges előadót.”

Apám és a kortárstánc- Varga Anikó kritikája, megjelent 2012. május 6., revizoronline.hu

„ Lassú, szabálytalan darab öntörvényű struktúrával, intenzív atmoszférával, baljós és játékos jegyekben gazdagon.”

„Ahogy azt az apám elképzelte: a remek cím önéletrajzi hangulatú, ennyiben – némiképp – félrevisz. Nem dereng fel, miféle apáról, apalétről van szó. A játékot amúgy is jellemzi egyfajta „nem az / nem úgy van, ahogy / aminek látszik” állapot. Naivitást tükröz a címmondat? Csalódottságot, elillant reményeket feltételez?”

Színlebontás- Halász Tamás kritikája, megjelent 2012. április 24., kultura.hu

„A kérdező, és nem állító típusú előadásokban az a jó, hogy bizonytalanságban hagyják a nézőt. A bizonytalanság pedig az egyik legkreatívabb, legértékesebb, legizgalmasabb szellemi állapot. Csupa-csupa kérdés az előadás. Csak kérdés. Semmi válasz. Semmi állítás. Hód Adrienn, Molnár Csaba és Marco Torrice közös munkája minden megfontolt és óvatlan pillanatában a tánc, a test, a tér alapfogalmaira kérdez rá. Úgy tesznek, mintha a mozgásról és testről szerzett, több évszázadon át egymásra rakodó gigantikus tudáshalom és tapasztalat, amit egyetemes táncművészetnek nevezünk, nem is létezne. Mintha mindent előröl kéne kezdeni. A nulláról.”

„A mozgás csak úgy, találomra bukik ki a táncosokból azzal az öntudatlan természetességgel, ahogy vizet kortyolunk, pislogunk, lépünk, megemeljük a kezünket. Felveszik, elejtik a mozdulatokat, ki- és beszállnak a táncba, mint amikor a gyermek beszélni tanul, és csak szófoszlányok, mondattöredékek hagyják el a száját.”

Az ismeretlen kutatása- Králl Csaba kritikája, megjelent tanckritika.hu