Grace

Grace
Mu Színház
05/12

Alkotótársak és előadók: Marcio Kerber Canabarro/Ivan Björn Ekemark/Kelemen Patrik/Lukács Levente, Cuhorka Emese/Jessica Simet/Egyed Bea, Molnár Csaba, Vass Imre

Előadás hossza: 70 perc

Dramaturg: Szabó-Székely Ármin
Zene: Bartha Márk
Fény: Mervel Miklós
Koreográfia: Hód Adrienn

Külön köszönet: Studio Wayne McGregor – TED Talk, Nathaniel Barratt, Garai Júlia, Kormos Éva, Láng Annamária, Mizsei Zoltán, Sőrés Zsolt, Marco Torrice, Vadas Zsófia Tamara

Producer: OFF Alapítvány

Támogatók: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Nemzeti Kulturális Alap, Új Előadóművészeti Alapítvány, Műhely Alapítvány, SÍN Kulturális Központ

A Grace gondosan felépített előadásában olyan absztrakt helyzetekkel szembesülhetünk, amelyek normákat és megkötéseket felülírva vezetnek be bennünket egy ugyan csillogó és humoros, de sokszor sötét rituáléba. A HODWORKS társulata a fizikalitást sok szinten boncolgató munkái után a Grace-ben elér a kimondott szóhoz. Az előadás színházi tere alibiként szolgál arra, hogy a táncosok a színpadon megtehessék mindazt, amihez az életben nem mindig találjuk meg a kellő szabadságot. Stand-up-szerűen hozzák színpadra a civil verbalitást, mint egyfajta közösségi gyónást. Az elhangzottaknak pedig legalább olyan súlya van, mint a gátlástalan mozdulatoknak. Az előadás során a négy szereplő lüktető tempó ütemére menetel előre és csillogó jelenlétükkel arra világítanak rá, hogy minden tabu csupán kontextus kérdése. A tiltottságot és az elfogadást folyamatosan újra lehet írni és a Grace során ennek lehetőségével több ízben élnek is.

élvezet és fájdalom mágiája,
rituális fürdés a rivaldafényben,
sűrű és hangos szenvedélytörténetek,
menetelés az eksztázisba,
elektronikus és klasszikus burleszk.