PIRKAD >> KRITIKÁK

“Mizsei Zoltán összemosott fehér zaj szerű zenéjével együtt, méreteiben és intezitásában növekszik a mozgás, majd csillapodik. Garai és Canabarro meghitt gesztusok kezdeményeit ismételgetik – ölelésbe mennek, homlokuk összeér – melankolikus törés érzés és cselekvés közt.”

An Exercise in Stripping to Essentials, Siobhan Burke kritikája

Megjelent: The New York Times, 2014. november 26.

“megtagadja a közönségtől mindazt, amit az ember tetszetősnek talál a táncban – méltóságteljes mozdulatokat, dallamos zenét, egyfajta történetet, vagy jellemfejlődést, jelmezt, díszletet, kényelmes széket ízlésesen távol.”

Hodworked, Tom Philips kritikája

Megjelent: danceviewtimes.com, 2014. november 24.

 

„Négy mozgó testet látunk, amelyek ugyanolyan természetességgel viselik meztelenségüket, mint egy repülő madár, egy utcán átszaladó eb vagy egy civilizációtól elzárt törzs vadon élő tagja.”

„Az érintkezések, az érintések, a találkozások absztrakt játéka ugyanakkor nem ismer tiltott zónákat, tabusított felületeket. A táncosok mozgásában nincs óvatoskodás, elővigyázatosság, túlzott figyelmesség. A test minden része, részlete, a kifinomult játékra képes végtagoktól a hajladozó törzsön át az intim zónákig azonos fontossággal bír.”

„Látni az izmok munkáját, az inak tapadását, a bőr pírját, a test izzadságos erőfeszítéseit, és egészen extrém helyzetekben megannyi részlet, lanka és rejtett zug extrém feltárulkozását.”

Láncreakció, Králl Csaba kritikája

Megjelent: Élet és Irodalom, 26/05/2013

„Hód Adrienn ezúttal igen merész dologra vállalkozott. A Hodworks darabjaitól eddig sem volt idegen a radikális kísérletezés, az újítás, de az Ahogy azt az apám elképzelte folytatásaként megszülető Pirkad minden elvárást felülmúl.”

„Nincs díszlet, ahogy jelmez sem, legalábbis klasszikus értelemben vett, hiszen a teljes meztelenség sokkal több, mint puszta jelmez. Olyan minőségeket teremt, melyek máshol nem adatnak meg. Nincs ruha, így a testek közvetlenül érintkeznek a balettszőnyeggel. A bőr ennek következtében húzódik, ami nem pusztán elviselhetetlen hanggal jár, hanem a bőr kipirosodásával is. Így kel életre, és jelenik meg a homogén térképen a pirkadat.”

„A testek izzadnak, ami nem pusztán a színpadon hagy nyomot, hanem a mozgás minőségében is, hiszen immáron könnyedén csúszik egymáson férfi és nő. A néző elől semmi sem marad rejtve, érzi a testek illatát, és nem tudja a figyelmét elfordítani a leplezetlen igazságról. Többek között ez az, ami a legnagyobb erénye az előadásnak. A legkisebb zavar, szégyen nélkül mutatja meg, hogy milyen is valójában az emberi test. Nem szépít, nem finomkodik, de a legfontosabb talán az, hogy a kíméletlen őszinteségével felszabadít.”

„Bizonyos vélemények szerint a Pirkad talán már nem is a tánc műfajába sorolható, esetleg inkább valami bizarr mozgásszínház, szüntelen kísérletezés. Más megközelítés mentén pedig az is megállja a helyét, hogy mi más, ha nem ez a kortárs tánc.”

Kegyetlen Meztelenség, András Felícia kritikája

Megjelent: Ellenfény, 2013. május 22.

„Nem tudom, mi volt ez. Konstruált és esetleges, intim és távolságtartó, személyes és általános, olyan, amiről sokat kéne beszélnünk és olyan, amiről nem tudom, hogy lehet-e egyáltalán beszélni.”

„Nem egyszerű, mert egyáltalán nem zavarba ejtő, ahogyan ez a négy ember teljesen feltárulkozva, testük minden négyzetcentiméterét felvállalva mozog előttünk. Mégis, miközben az ember teljesen elmerül a mozdulatokban és rezdülésekben, akarva-akaratlanul eszébe jut, hogy szabad-e ezt néznie, szabad-e ilyen mélyen és arcátlanul turkálnia mások intim zónájában.”

Testre Ébredés, Nyulassy Attila kritikája

Megjelent: www.7ora7.hu, 2013. május 24

“Ez a tiszta és eszköztelen gesztuális művészet megszabadult már minden külsődlegességtől, felesleges tárgytól és szükségtelen, visszafogó kapcsolattól…”

“…az egymástól elszigeteltnek tűnő események és erőfeszítések, intuitív mozdulatok és a tanult táncművészeti sémákat rendkívül magas szinten önálló nyelvé formáló, individuális mozgássorok a környezetet nem csupán meghatározzák, de teljesen váratlan és a megvilágosodás(ok) pillanatnyi sokkjait idéző módon meg is változtatják, a karizmatikus előadókon, mint médiumokon keresztül pedig ezt a folyamatot a tánctéren kívülre is átsugározzák; senki nem vonhatja ki magát a hatása alól!”

Megjegyzések a Pirkadhoz, Sőrés Zsolt, 2013. február 4.

A szemhéjon átsütő nap

(magánetűd)

Pirkad – finom, pontos cím. A valóságba ébredés tartománya. Gyengéd és kegyetlen, mint a szemhéjat átsütő nap. Minden ébredés kegyetlen. A dolgok vége és eleje. Pirkadat. Amikor önmagunkat rajtakapjuk az életen. Az élésen. És az eszmélet tárgyán megtapadt gondolaton, hogy nincs menekvés. Meztelenek vagyunk, ruhában is.

Takarásban.

Hód menetel, mélyülő kutakba les, a világba, belénk és önmagába kotor, kavar, karcol. Alkotóként a színpadi meztelenséggel nem esztétizál, nem hajt az erotikára, sőt, élhelyzetben mindig megáll a határnál, s kicsit félrefordítva fejét, apró jelekből épít valami áttetsző falat, ami mégiscsak fal. Anyagba rágott anyag. És az anyag is fáj, az csak igazán, és szeretném tudni: az anyagnak mikor lesz pirkadása? Az alkotón és a nézői hajlamon is múlik, hogy ezt a határt miként lépjük meg, hogy filozofikusan közelítve a jelenséghez, a test absztrakt szemléléséig jutunk, vagy valami más történik. A folytatás, a folytathatóság mikéntje a kérdés, éspedig egyszerre kint és bent, a látható és láthatatlan régiókban. A gondolat pedig most csakis azért sűrűsödik szóvá, mert egy fontos, kemény, szinte kényszerűnekható, és rendkívül konzekvens útról van szó.

Úgy tűnik, a Hód-opusok természetes kifejleteként nyert formát a Pirkad (színpadi) összefoglalása. Ha eddig a lecsupaszodás folyamat volt, most egyszerűen starthelyzet, a szándékos vagy öntudatlan voyeur tekintetét, és mindenféle éretlen pillantást kizárva. Ez a szint már nem érdekes; az ember-lény sajátnak hitt vegetatív játszmái elunt ritmikák, végtelen etűdök, az ismétlés örök(?) mintázatai. Már nem a meztelenség, a mezítelen test a téma, hanem a mögötte és benne és felette támadt viszonylatok és viszonyrétegek, amelyek így, lelepleződve, végül is az embert leplezik le. Hód alakjai a ruhát odahagyva, valójában az esztétikait dúlják fel, mert e (színpadi) testek nem önmagukat, nem önlátványukat állítják, hanem elég pontos részletességgel az állapot-fogságot képezik le, elemi gesztusfűzéseikben szinte autisztikus zártsággal, s így a tudás remény nélküli, és minden nélküli teljességében.

A pirkadás utáni örök

Pirkadásban.

Péter Márta

„Minden elismerésem Cuhorka Emesének, Garai Júliának, Molnár Csabának és Marcio Canabarronak akik bátran küzdenek „humanimalista” mivoltukkal és elénk tárják anti-erotikus (?) valójukat. A váratlan pillanatokban megcsillanó gyengédséggel táncukban az egész nagyszerűsége túlmutat a (test)részek összességén.”