Amber

alkotótárs és szereplő: Garai Júlia, Molnár Csaba, Oláh Balázs, Rónai Attila/Gláser Márton, Simet Jessica/Kacsó Imola, Varga Csaba
előadás hossza: 90 perc
művészeti konzultáció, dramaturg: Szabó-Székely Ármin
zene: Gryllus Ábris
fény: Gryllus Ábris, Mervel Miklós
produkciós menedzser: Ujvári-Pintér György
koreográfia: Hód Adrienn
fotók: Dömölky Dániel
Az alkotási folyamat során az előadóknak workshopot tartott:
Czirák Ádám (Thai massage)
Kormos Éva (Kundalini joga)
Schramm Moraes Luiza (Feldenkrais method)
Hollósi Péter és Kassai Lili (bachata sensual)
Koprodukciós Partnerek:
Trafó KMH
OFF Alapítvány
Támogatók:
EMMI
Műhely Alapítvány
Sín Kulturális Központ
Art Quarter Budapest
Inversedance Társulat / Imre Zoltán Program
Külön köszönet:
Vadas Zsófia Tamara
Márcio Kerber Canabarro
Jenna Jalonen
A 2021-ben bemutatott Amber, éles fordulatot véve a 2020-as Még egy táncelőadás provokatív hangvétele után – visszatér egy nyugodtabb térbe és egy letisztult felállásban, elmélyült önvizsgálattal várja közönségét. A darab hat táncosa három párt alkot, akik egymáson kívül senki és semmi másra nem figyelnek, sőt, gyakran saját magukat is elveszítik partnerük mozdulataiban. A darab három szimultán társastánca a kifelé irányuló performatív szándékoktól teljesen mentes. A szenvedély, az intimitás és a vonzalom az emberi test univerzális, fizikális gesztusain keresztül válik egyértelművé. Az érzékiséget absztrahálva, a személyes emberi tapasztalatokat levetkőzve mozogják végig zárt egységű táncaikat. A már-már ösztönös, esetleges vagy éppen irányított mozdulatsorok mögött a nézők mégis nagyfokú, tapasztalt figyelmet fedezhetnek fel: a táncosok a szenvedély esszenciájáig érnek el. A felszínen nem látható, végletekig megterhelő munkát végeznek a darab során, hogy tudatukat csakis partnerük jelenléte töltse ki. Az érintés kimeríthetetlenségével, a test emlékezetével dolgoznak. Normákat, szabályokat és elvárásokat levetkőzve egy olyan tudatállapotba kerülnek, amelyet egyértelműen maguknak és társuknak teremtenek meg, de mégis mindent felülíró erővel bírhat bárki számára, aki őket figyelheti.