Sajtó

”Horizontal level means recognizing our differences but being aware of what we have in common.”

”Azt szoktam mondani, hogyha egy ember még soha nem találkozott mozgássérülttel, attól nem is kéne elvárni, hogy érzékeny legyen felénk. Nekünk kell láthatóvá tenni magunkat, utána nem lesz ilyen furcsa reakció bennük többé.” 

„Túl sokféle érzelemmel, értékkel és erkölccsel bírunk, ugyanakkor már nem hiszünk bennük, és mindig valami újabb eljövetelére várunk, mindig valami újabb fejezetet nyitunk.” 

”(…) a gesztus éles, de nem bántóan szájbarágós utalást tesz a kortárs táncszcéna buborékjára.”

”(…) mi a különbség, ha egy előadás profi előadóművészekkel, professzionális előadó-művészeti keretek között jön létre (Harmonia), vagy ha nem (csak) professzionális előadókkal, de közösségi színházi elvek mentén (Idol).”

”(…) működésben vannak a társulat jól ismert és jól bevált stíluselemei: a sokszor groteszkbe vagy abszurdba hajló irónia, a félig-meddig idézőjelbe tett obszcenitás, a meztelenség, a negyedik fal (látszólagos) lebontása, az álkomoly monológok, és így tovább.”

”Annak jártunk utána, hogy az Idol más képességű szereplői és szüleik miként élik meg a közös munkát. Mi volt számukra a legnagyobb kihívás, a legemlékezetesebb momentum, és mi változott rajtuk, bennük ez idő alatt?”

”A mozgás megélése az agyamban meg az idegeimben mindig is megvolt…”

”Számomra a kortárs tánc lehetőség arra, hogy átgondoljam, honnan kezdődik a koreográfia és ki az, aki azt közvetíti. Ez egy nagy szabadság. Átlépi a testi adottságok, az előképzettség és kor határait is.”

”A Hodworks a Theater Bremenben működő Un­usual Symptomsszal együttműködve a Harmonia című előadásában kezdett normatív és az attól eltérő fizikalitású táncosokat egyenrangú partnerként kezelő előadásokat készíteni. Honnan ered ez a szándék?”

”A néző figyelmét egy tudatos dramaturgiai ív mentén vezeti a koreográfus, de azok a kötetlenebb pontok, amelyeknél az előadók kevésbé megtervezett lépései viszik előbbre az előadást, „másképpen figyelésre” invitálják a nézőt is, vagyis hangsúlyosabbá válhatnak azok az előadást alkotó tényezők, melyek egyébként belesimulnának a darab egészébe.” 

”Egy leplezetlenül markáns dramaturgiai szerkezet hivatott működtetni a verbális és mozgásos történések egyneműségét.”

”Mint nézők lehetőséget kaptunk arra, hogy bepillantást nyerjünk egy másik valóságba, ahol megláthattuk a különbségek mögött rejlő hasonlóságokat is. Az előadás nemcsak a művészet, hanem a közösségépítés fontos eszközévé is vált.”

”A Hodworks legújabb darabja, az Amber – éles fordulatot véve a 2020-as Még egy táncelőadás provokatív hangvétele után – visszatér egy nyugodtabb térbe, és letisztult felállásban, elmélyült önvizsgálattal várja közönségét. (…) A szenvedély, az intimitás és a vonzalom az emberi test univerzális gesztusain keresztül válik egyértelművé, háttérbe szorítva a verbalitást és az éber tudatosságot.”

”Vam haver d’entendre com seria crear una peça de dansa amb ballarins amb físics normatius i no-normatius: com entren a l’estudi, quant de temps podem treballar, les pauses, com trobar un bon mètode de treball per a tots. Va ser molt bonic, però també molt desafiant.”

”A meztelenség fegyver is és eszköz is, amellyel lehet provokálni, esztétizálni, elgondolkodtatni. Nem mindegy, hogyan alkalmazzák.”

”Hogy miért Idol az előadás címe, azt hiszem, mindegy: olyan szeánsz ez, aminek nem is kéne címet adni. Amit a közös szándék itt összehozott, műfaj nélküli történés, amelyből mindenki – érintett és nem érintett – valami mást visz magával haza legmélyebb benyomásként.”

” (…) itt minden test és minden mozdulat érvényes.”

”Van ebben egy megkapó kölcsönösség, az egymásra figyelés tapintható, ahogy egy lendületes lábfej hozzáér egy alig mozgó kézfejhez (…)”

” (…) arra a kérdésre keresi a választ, hogyan válhat egy társadalmi tabu a színpadon mindannyiunk szemében értékké.”

”Ehhez képest amit a Trafóban kaptam a pofámba, az mindenen túltett, és még sokáig emlékezni fogok rá.”

”Ez a kabaré meglehetősen lecsupaszított, ótvar és koszos. És pont ettől lesz minden ízében gyönyörű, hiteles és hatásos.”

”A Hodworks és a Dollár Papa Gyermekei közös produkciója korántsem azért jött létre, hogy megnevettessen minket a Trafó pincéjében, jóllehet kínunkban azért nevetgélünk a másfél órás varietéműsor szándékolt kínosságán.”

”Nem felhozták a tabutémákat, nem bemutatták, hanem fogták, és valahogy a tabuságukat figyelmen kívül hagyva kezelték őket. Vagy a tabuságukon túl. Nemcsak a színház kereteit feszegették, hanem a saját határaikat is, a test határait, a nézőközönség határait – minden határt, amit csak találtak.”

”Nem volt könnyű a kabaré műfaját most elkapni, és megtalálni, mi az, ami az embereknek ma szórakoztató, mi az, ami kikapcsol, önfeledtté tesz. Sokat küzdöttünk azzal, hogy mitől lesz valami humoros, könnyed, ugyanakkor súllyal is bíró.”

”(…) az előadás nem sajnálkozást vagy borzongást vált ki a nézőkből, hanem valódi katartikus élményt.”

”Hód ebben az új munkájában is tombol és épít, táncol a romokon (…)”

”Az egyik pár mellett egy kerekesszék jelzi, hogy valamelyikük mozgáskorlátozott, de idő kell hozzá, hogy rájöjjünk, melyikük…”

”Számomra a Harmonia olyan, mint egy kárpit különböző színekből, textúrákból és mozdulatokból, amelyek összefonódva egyedi képet alkotnak. Minden szál gazdag a maga színében és stílusában, önmagában is gyönyörű, de a Harmonia vászonba beleszőve szerves részét képezik egy gyönyörű végső képnek.”

”A mozgás a közös nyelv, amelyben ezek a nagyon különböző előadók találkoznak.”

”A szenvedély, az intimitás és a vonzalom az emberi test univerzális gesztusain keresztül válik egyértelművé, háttérbe szorítva a verbalitást és az éber tudatosságot.”

Te hogyan készültél az előadásra? – teszik fel a kérdést a darab alkotói/szövegírói. Ez egy szokásos PR húzás, esetleg szimplán egy bugyuta kérdés? Sem ez, sem az: Hód Adrienn legújabb darabja ugyanis még a feketeöves Trafóba járókat és a Hodworks B-közepét is felkészületlenül érheti. Noha ők sok cifra dolgot tapasztaltak már.

”Mi történik akkor, ha Hód megvonja magától alkotói eszköztárának legjavát,  csak befelé figyel, és erre a kifejezetten egy célra összpontosított figyelemre kéri a táncosait is? Mi történik akkor, ha Hód lemegy már-már puritánba?”

”Az előadás nem csak csontig hatóan intenzív kinetikus élmény, de mondhatjuk terápiának is, mert a vírustól egyelőre még nem szabadulunk, úgyhogy ha vissza akarjuk kapni a régi életünk alapjait, nekünk kell újra tanulni táncolni.”

”A normák, szabályok és elvárások levetkőzésével olyan tudatállapotba kerülnek, mely egyértelműen csak maguk és partnerük számára hoztak létre, azzal együtt, hogy ez mégis átható erővel hathat azokra is, akiknek alkalmuk van látni a darabot.”

”Az Amber-ben a táncosok végig csukott szemmel vannak együtt, így nem éri őket külső vizuális inger, ami informálja, sőt befolyásolhatja az előadót az előadás közben intenzitásban.”

”(…) vajon lehet-e tovább feszíteni a húrt a végsőnek gondolt-tetszett-érzett határokon túl is.”

”A fizikai feladat, a mozdulatok olyan prioritást élveznek, hogy nincs időm azon gondolkodni, hogy én most pucér vagyok. A meztelenség jelmezzé alakul át.”

”A Pirkadban egymástól függünk, érezzük, ahogy a másik, mint egy erőtől elhagyatott testrészed mikor ér erre a pontra, és fordítva. Ezeken a pontokon együtt kell egyet tekerni a továbblendüléshez.”

”Megmutatkozik a test manapság olyannyira elfojtott, tabuvá tett anatomikus-mechanikus gép mivolta, „állat-minősége”.”

”Nem tudom, mi volt ez. Konstruált és esetleges, intim és távolságtartó, személyes és általános, olyan, amiről sokat kéne beszélnünk és olyan, amiről nem tudom, hogy lehet-e egyáltalán beszélni.”

”Miközben a Pirkadban a mozgás teremtését látjuk, a test, mint egy táj, intim közelségben tárul fel előttünk. A meztelen testet az izmok rajzolata, a bőr gyűrődései, az érintések lenyomata, a bőrpír „öltöztetik”.”

”Komoly bolyongás ez a művészettörténet és a testkultúra útvesztőiben, gondolkodás a magunk kis élettörténetén és moralitásjátékain, Mizsei Zoltán kortárs komponista élőben kevert, belső morajaira.”

A kisfilm a linken keresztül elérhető: https://www.youtube.com/watch?v=CzY1zfJYH1A

”A kölcsönhatások folytonossága, a megállíthatatlan változások a táncosoktól rendkívüli tudatosságot, erőt, kifinomultságot és figyelmet követelő performansszá alakítják ezt az emberi-fizikai tapasztalások ritka pillanatait kutató, merész előadást.”

„Engem a próbák folyamán mindig azok a mozdulatok érdekelnek, amiről nem tudom eldönteni, mit is látok voltaképpen.” – Hód Adrienn

”Feltárul, mint egy táj, az izmok rajzolata, a bőr gyűrődései, az érintések lenyomatai, a bőrpír öltöztetik.”

“Both choreographer and company […] involve the audience; they urge them towards shared movement. This demands courage, on both sides, for it can also go awry. Yet nothing went wrong during at the premiere, on the contrary: The power and (potent) force of shared movement – notwithstanding all conflicts that are certainly also on display here – evoke the utopian vision of a different, better society. To witness this is a visceral experience.” (Thomas Kuzaj, Kreiszeitung, 2 June 2026)

“’High Cave’, therefore, is a piece of dance theatre carrying much nearness, much emotion as well as a political approach. A completely different dance evening, for once.” (Frieda Ahrens, Bremen Zwei, 29 May 2026)

„A hibából sajátosság, a mindent elfedő „mozgássérült” bélyeg mögött pedig végtelen tágasság lehet.”

I used the remaining blank page to scribble some ideas down during Charlie, created by Adrienn Hód and performed by Károly Tóth. I witnessed Charlie at the Multiplié Festival on the 23rd of April, 2026.

When movement is involuntary, can we read the mover’s intention with certainty?

I overhear the visual interpreter whisper, They are shaking the bag. My brain instantly engages in an imaginary dialogue, Are they shaking the bag? Or is the shaking of the bag a result of a series of involuntary muscle contractions?

Fact, the bag is being shaken. Fact, there is no way for us to determine whether the bag is shaken intentionally or not. Fact, we can be certain that the context within which we have been called to observe the movement of this bag and the person who is interacting with the bag is intentional.

This is when I realised—in a felt-sense kind-of way—how delicate this work was. How deeply understanding of the conditions needed for movement, in all its complexity, to come to the foreground. Movement, not for what it can mean (movement as gesture, movement as symbol), but movement for how it can make us feel-think-respond-daydream (movement as texture, phenomenology, poetry). Think of Dana Michel or Meg Stuart, and the way they instrumentalise duration to foreground movement in all its complexity, exposing its affective range.

Time is measured in achievements. A cause for celebration, no matter how significant we may assume any action to be in anticipation of its outcome. Who’s to say what’s significant anyway? What’s simple, or easy? What’s challenging, or hard? A phone that needs charging needs that charger to be plugged into the socket. However long it takes to plug the charger into the socket is however long it takes to plug the charger into the socket. We celebrate the joys of the charger plugged, but quickly wish it wasn’t. Achievement brings relief, it also measures the end of a particular measure of time. Every next achievement clarifies the point. Achievement is not the point.

The red marks left on the skin from the simple act of applying deodorant. Did I ever hurt myself applying deodorant?

Repetition highlights purpose. It reminds us, this event, this ritual was set up on purpose. All time has is purpose. Duration exposes purpose. This particular achievement—the unbuttoning of the pants—measures the time of subtlety. I wish Virginia Woolf could be here tonight.

The fist, made, unmade, made unmade again. And again. The meaning of effort held tenderly in time, a smile. Affect, involuntary. I, too, am surprised in this moment, taken. I, too, am experiencing disbelief. Hyper-flexibility strained strings biomorphic songs. A snail. A branch. A spider’s catch. Remember how spiders sneak up before they pounce their pray?

The red marks left on the skin from the simple act of applying deodorant are still there.